Neal Donald Walsch - Beszélgetések Istennel (részlet)
Azért van némi elképzelésem... És másoknak is volna. Egy biztos: nem kívánom az itt és a többi könyvemben kapott információ forrásának feltüntetni magam. Nem érzem magam olyan értékesnek, hogy ennek az igazságnak a hírnöke lehessek. Itt dolgozom ezen a harmadik könyvön, holott már most, a közreadása előtt tudom, hogy tekintettel számtalan elkövetett hibámra, gáttalanul kifejezésre juttatott önzésemre, különféle rendű és rangú vétkeimre, egyszerűen nem vagyok méltó rá, hogy az emberiség számára hirdethessem ezt a csodálatos igazságot. Pedig talán pontosan ez a trilógia legnagyszerűbb üzenete: hogy Isten nem rejtőzik el senkitől, sőt mindenkihez beszél, még a köztünk leghitványabbakhoz is. Mert ha Isten szól hozzám, akkor ugyanúgy szól minden igazságkereső férfi, nő és gyermek szívén át. Ez mindannyiunk reménysége. Istennek senki nem lehet olyan iszonyatos, hogy elhagyja, senki nem lehet olyan jelentéktelen, hogy Isten elforduljon tőle.
Őszintén így hiszed, ahogy leírtad ?
Igen.
Akkor úgy legyen. És számodra így is lesz. De bizony mondom: értékes vagy. Méltó vagy. Mint mindenki. A méltatlanság az egyik legrosszabb vád. Te a múltra alapozol, amikor az értékedről ítélsz, én viszont a jövőre.
A jövő, a jövő, mindig a jövő ! Ott az életed, nem a múltban. A jövőben ! Ott az igazság, nem a múltban !
Amit a múltban tettél, eltörpül amellett, amit a jövőben tenni fogsz. A tévelygésed jelentéktelen ahhoz mérten, amit teremteni készülsz.
Megbocsátom a bűneidet. Valamennyit. Megbocsátom a félresiklott szenvedélyeidet. Egytől egyig. És kivétel nélkül minden hibás nézetedet, félreértésedet, bántó cselekedetedet, önző döntésedet.
Mások talán nem bocsátanak meg neked, én azonban igen. Mások talán nem oldoznak fel a bűneid alól, Én azonban igen. Mások talán nem hagyják, hogy felejts, hogy továbblépj, hogy megújulj, Én azonban igen. Mert tudom, hogy nem az vagy, ami voltál, hanem az vagy, és mindig is az leszel, aki most vagy. Egyetlen perc leforgása alatt szentté válhat a bűnös. Egyetlen másodperc alatt. Egy szempillantás alatt.
Az az igazság, hogy nincs is „bűnös", mert senki ellen nem lehet vétkezni - Nekem a legkevésbé. Ezért mondom, hogy „megbocsátok" neked. Azért használom ezt a kifejezést, mert így bizonyosan megérted. Tulajdonképpen nem bocsátok meg neked, és soha nem is fogok semmiért - mert nem kell. Nincs mit megbocsátani. De feloldozhatlak. Meg is teszem. Itt. Most. Ismét. Ahogy annyiszor megtettem a múltban, oly sok tanító tanításán keresztül.
És mi miért nem hallgattunk rájuk ? Miért nem hittük el a legnagyobb ígéretedet ? Mert nem hisztek Isten jóságában. De hagyjuk is a jóságomat. Maradjunk inkább az egyszerű logikánál.
Azért nincs szükségem arra, hogy megbocsássak neked, mert nem tudsz megbántani, sem ártani nekem, sem elpusztítani. Ezzel szemben meggyőződésed, hogy igenis képes vagy megbántani vagy éppen ártani Nekem. Micsoda illúzió ! Micsoda rögeszme !
Nem tudsz bántani Engem, ahogy semmiféle módon nem lehet ártani Nekem. Mert Én vagyok a Sérthetetlen. És akinek nem lehet ártani, az nem tud, és nem is tudna ártani másoknak.
Most már érted az igazság logikáját ? Érted, miért nem kárhoztatok senkit, miért nem büntetek, és miért nem áll szándékomban bármit is megtorolni ? Nem szorulok rá, mert Engem soha nem bántottak meg, Nekem soha semmilyen módon nem ártottak. Mert nem lehet.
És ugyanez érvényes rád is. És mindenki másra - még ha azt hiszitek is, hogy titeket meg lehet bántani, hogy nektek lehet ártani és el lehet titeket pusztítani. Mert elképzelitek a sérülést, bosszúra vágytok. Mert átélitek a fájdalmat, megtorlásképp másoknak is fájdalmat okoztok. Miféle ítélet szabható ki fájdalom okozásáért ? Csak azért mert (mint képzeled) valaki ártott neked, jogosnak és helyesnek érzed, hogy viszonzásul te is árts neki ? Azt állítod, hogy amit mindenkinek helytelen megtenni egymással, azt te megteheted másokkal, amíg igazolást találsz rá ?
Ez őrültség. És nem veszed észre ebben az őrültségben, hogy mindenki, aki fájdalmat okoz másnak, feltételezi magáról, hogy jogosan cselekszik. Aki cselekszik, az minden cselekedetet méltányosnak és igazoltnak tekint, a szándékai és a vágyai alapján.
Te úgy ítéled meg, hogy helytelenek a szándékaik és a vágyaik. Ők úgy ítélik, hogy nem. Meglehet, nem értesz egyet a világnézetükkel, a morális és etikai elképzeléseikkel, a vallási tanaikkal és a döntéseikkel, választásaikkal és cselekedeteikkel sem... ők azonban igen, az értékrendjük alapján.
Te „helytelennek" nevezed az értékrendjüket. De ki állítja, hogy a te értékrended a „helyes" ? Egyedül te. A te értékrended azért „helyes", mert kijelented róla, hogy az. Valamelyest még ez is elfogadható volna, ha legalább tartanád magad a kijelentéseidhez, te azonban folytonosan váltogatod a nézeteidet a „helyes"-ről és a „helytelen"-ről. Egyénenként és közösségként is ezt teszitek.
Amit a társadalmatok alig pár évtizede még „helyesnek" tekintett, azt most „helytelennek" tartja. Amit nem is olyan régen „helytelennek" tartottatok, az mára „helyessé" vált. Ki igazodik el ebben a zűrzavarban ? Hogy ismerheted fel, melyik játékos milyen poszton játszik, ha nem húznak számozott mezt ?
És még van merszünk mások fölött ítélkezni ! Van merszünk elítélni embereket, mert nem tudják tartani a lépést örökösen változó nézeteinkkel arról, mit szabad és mit nem ! Hú... nem semmi ! Még ahhoz is képtelenek vagyunk tartan magunkat, amit magunk összeeszkábáltunk helyesről és helytelenről. Nem ez a gond. Nem azzal van a baj, hogy megváltozik a nézetetek „rosszról" és „jóról". Szükségszerűen változnia kell az elképzelésednek, különben nem fejlődnél. A változás a fejlődés alapja.
Nem, nem az a baj, hogy másképp gondolkodsz, vagy hogy megváltozott az értékrended. Ott a baj, hogy sokan úgy képzelitek, a jelenlegi értékrendetek a kizárólag helyes, az egyetlen tökéletes értékrend, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Jó néhányan leltek ebben önigazolást. És sokan lettetek képmutatóvá.
Ragaszkodj a hitedhez, ha szolgál téged. Fogd erősen. Ne mondj le róla. Mert az elképzeléseid arról, hogy mi „jó", és mi „rossz", az elképzelésed arról, Aki Vagy. De semmi szükséged rá, hogy mások hozzád alkalmazkodva képzeljék el önmagukat. És sose ragadj le a jelenlegi nézeteidnél és szokásaidnál, mert azzal hátráltatod a fejlődés folyamatát.
Valójában persze nem is teheted meg - az élet vagy veled, vagy nélküled, de megy tovább. Semmi nem marad ugyanolyan, semmi nem változatlan. Változatlannak maradni egyenlő a mozdulatlansággal. Nem mozogni egyenlő a halállal.
Az élet egésze maga a mozgás. Még a kövek is teli vannak mozgással. Minden mozog. Nincs semmi, ami ne lenne mozgásban. A mozgás az, ami miatt semi nem maradhat ugyanolyan. Egyetlen pillanatra sem. Semmi ! Ugyanolyannak maradni az élet törvényei ellen való. Márpedig ebben a küzdelemben mindig az élet nyer.
Változz tehát ! Igen, változz ! Változtasd meg a nézeteid „jóról" és „rosszról". Változtasd meg az elképzelésed erről is, arról is. Változtasd meg a rendszereidet, az elveidet, a modelljeidet, az elméleteidet.
Hagyd, hogy felébredjenek benned a legmélyebb igazságaid. Ébreszd fel őket te magad, a jóság kedvéért. Ezt szó szerint értsd. Ébreszd fel te magad, a jóság kedvéért. Mert azáltal gyarapodsz, hogy mi az új gondolatod arról, Aki Vagy. Az új gondolat arról, Ami Van előrelendíti a fejlődést. Az új gondolatod arról, hogy Kicsoda, Micsoda, Hol, Mikor, Hogyan és Miért, megoldja a rejtélyeket, tisztázza a cselekményt, befejezi a történetet. És akkor új, nagyobb szabású történetbe kezdesz.
Az új gondolat bármiről - ez a legizgalmasabb, ez maga a teremtés, ezáltal testesül meg és válik a legvalóságosabbá a benned lakozó Isten. Nem számít, milyen „jónak" ítéled a dolgokat, lehetnek jobbak is. Nem számít, milyen csodálatosnak tartod a teológiáidat, ideológiáidat, kozmológiáidat, ezek kivétel nélkül lehetnek sokkal csodálatosabbak.
Ezért aztán légy nyitott. Légy nyitott ! Ne zárd ki az új igazság lehetőségét, mert megszoktad a régit. Az élet ott kezdődik, ahol a megszokottság véget ér. Ne siess hát megítélni másokat. Igyekezz kerülni az ítélkezést, mert amit „helytelennek" látsz mások cselekedeteiben, azt „helyesnek" tartottad korábban; mások hibái a te múltbéli cselekedeteid; mások választásai és döntései pontosan annyira „bántóak" és „ártalmasak", pontosan annyira „önzők" és „megbocsáthatatlanok", mint amennyire a tieid voltak.
Amikor azt mondod, hogy „egyszerűen nem fér a fejembe", hogyan tehette valaki ezt vagy azt, abból csak az derül ki, hogy elfelejtetted, honnan jöttél és hová tartasz, illetve, honnan jött és hová tart a másik.
És akik gonosznak tartanak, akik hitványnak és javíthatatlannak minősítenek, bizony mondom azoknak: egyikőtök sem veszett el mindörökre, és nem is veszhet el soha. Mert mindannyian, mindannyian a változás folyamatában vagytok. Mindannyian, mindannyian a fejlődés élményét tapasztaljátok meg.
Ahogy Én is.
Általad.
.: hozzászólások :.