.: a kezdetekről :.

Egyre több emberben merül fel a gondolat, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a világgal és legfőképp a jelenlegi, kifordult világnézetünkkel.
 
Sok mindenre van mondva-csinált, néha még elfogadhatónak tűnő tudományos magyarázat, de hogy mi is a Végső Valóság, azt kevesen tudják. Én sem tudom, csak szeretném hinni, hogy előbb-utóbb megtapasztalhatom.
 
Az ehhez vezető út bizony nem könnyű, rálépni pedig csak akkor tudunk, ha megtaláljuk azt ebben a káoszban. Már észre sem vesszük, hogy a napi megszokott dolgaink jelentik a legnagyobb akadályt ebben. Munka, Családi teendők, Elvárások, a Másoknak való megfelelés és sorolhatnám még napestig...
 
Ebben a BLOG-ban, néhány saját tapasztalatot és sok-sok más, az úthoz közelebb juttatható írást, hozzászólást, véleményt próbálok összeszedni. Hogy a végső célom mi is ezzel az egésszel azt még nem tudom, de majd útközben kiderül. Addig is tanulok a többiektől, akik már megtalálták legalább az utat...

.: hozzászólások :.



                                       Free Counters

Plejádiai ALAJE Üzenetei

2010.09.18. 18:48 'GRenTar

Szólj hozzá!

2010.07.25 Első Utazás

2010.07.27. 17:24 'GRenTar

2010.07.25 Vasárnap

Egy kellemes, átfilmezett délután után, úgy 23:10 körül, meditációhoz készülődtem. Gyújtottam egy gyertyát, (ami később tökéletes ötletnek bizonyult, hisz segített értelmezni mi mikor történik) és bekapcsoltam az aznapra betervezett Kristálycsend Meditáció zenét. Csak a légzésemre figyelve lazítottam. Befele figyelve próbáltam gondolataimat lecsitítani és érezni az energia áramlását. Először a kezem, majd szép sorban a többi testrészem is elkezdett ellazulni, bizseregni. Szeretem ezt az állapotot, olyan nyugodt és pihentető. A zene hangereje pont megfelelő volt, hogy ne aludjak el, még ha fáradt is voltam az éjszakás műszak utáni átállástól.

A legközelebbi dolog amire emlékszem, hogy olyan szintű forróság és bizsergő, zsibbadó érzés volt rajtam, hogy szinte már fáj. Kinyitottam a szemem, és ránéztem az órára. Hajnali 00:40 volt. A gyertya vetette fénykör a mennyezeten tudatosította velem hogy ITT vagyok. Gondoltam maradok még ebben az állapotban egy kicsit, figyelem a dolgokat, de aztán 10 perc után úgy döntöttem, most már elég volt. Megint nem történt semmi, (vagy csak nem emlékezem) így hát gyerünk aludni.

Tudatosan oldalra fordultam, mert eszembe jutott, hogy az utolsó, akkor még félelmetesnek megtapasztalt dolog így történt velem. Annyi különbséggel, hogy a rettentő pánikkal járó érzésről már tudtam hogy micsoda, így nyitottan, érdeklődve, félelem nélkül vártam... Valahogy tudtam, hogy meg fog történni. Minden stimmelt, minden a helyén volt.
……………………………………………………………………………………...………..…………………………………………………………………

Hogy mi is történt a múltban?
Hát egy ehhez hasonló meditáció után aludni próbáltam és egyszer csak azt vettem észre, hogy valami húz lefelé, egyre erősebben majd egyszer csak jött a felismerés, hogy nem tudok mozogni. Semelyik testrészem nem reagál a parancsokra, nem tudok kiáltani, semmi sem működik. Tudatomnál voltam és rettenetesen bepánikoltam, hiszen mintha lebénultam volna. Nem tudtam mi történik, csak menekülni akartam ebből az állapotból. Bármit akartam tenni semmi sem sikerült. De nem adtam fel addig küzdöttem, míg egy hirtelen mozdulattal kirántottam magam ebből az állapotból. Utána még sokáig nem tudtam (mertem) elaludni, mert nem tudtam mi történt.

A következő ilyen alkalommal már nem féltem annyira, s megpróbáltam figyelni hogy mi is történik valójában, meg próbáltam érzékelni a felfoghatatlant, de a végén megint csak visszarángattam magam a világba.

Két nappal ezelőtt azt hiszem péntek délután végig hallgattam egy előadás részletet, ahol pontosan leírták ezeket a tüneteket és a jelenséget „Alvási Paralízisnek” nevezték. Minden pontosan stimmelt. Ezek után rá kerestem a NET-en is és bizony sok leírást találtam erről az állapotról. Ide szúrok egy kissebb részletet, a könnyebb megértéshez, egy az interneten talált leírásból..

Alvási Paralízis
Ezzel a jelenséggel (tudatállapottal) valószínűleg sokan találkoztak már. Ez még nem asztrálprojekció, de már nem is sima álom. A katalepsziás tudatállapot (alvási paralízis) akkor jön létre, amikor a tudatunk már elszakadt a fizikai testünktõl és rákapcsolódott az étertestre, de még nem nincs teljesen az asztráltestben. Az étertest ilyenkor még nagymértékben kapcsolódik a fizikai testhez, így az irányítás java a fizikai test kezében van.
……………………………………………………………………………………...………..…………………………………………………………………

Na de térjünk vissza a tegnap éjszakához. Miután kényelmesen elhelyezkedtem, még felnéztem az órára, ami 00:50-et mutatott, figyelgettem egy kicsit a gyertya fénykörének imbolygását és elkezdtem érezni a húzást. Nincs rá más elfogadható szó. Valami húzott az ágyba befele. Majd jött a test irányításának elvesztése. Tudatomnál voltam, nem aludtam, hiszen többször is ránéztem a kezemre, próbáltam mozgatni az ujjaimat, de semmi. Úgy döntöttem most már hagyom a dolgokat történni, hiszen semmi rossz nem történhet, senki sem bánthat… ÉS MEGTÖRTÉNT…

Az Utazás

Mivel nagyjából sejtettem hogy mi fog következni, nem ellenkeztem, sodródtam az árral, de közben azért figyeltem, hogy vajon meddig tarthat ez az átmeneti állapot. Aztán úgy döntöttem, hogy nézzük meg mik a lehetőségek. Hasra fordultam (valószínűleg már nem a fizikai testben) és próba szerencse, ellöktem magam az ágytól. Legnagyobb meglepetésemre felemelkedtem. Annyira meglepődtem, hogy meg sem fordult a fejemben hogy lenézzek a testemre, és egyszer csak ott álltam az ablak előtt, és csak bámultam az ismerős, de mégis más várost.

Ugyan az a környék, ugyan az az épület, de a parkoló hiányzott a ház elől. Előttünk a füves részen ahol egy diófa és egy akácfa kellett volna hogy álljon, most tele volt nagy fákkal, mintha egy komolyabb park lenne ott. Gondoltam tudom hol vagyok, tudom mi történik és itt a gondolat útján bármit meg tehetek, ezért gondoltam is egy merészet. Repüljünk a tengerpartra, nézzük meg működik –e a dolog. Oda is léptem az ablakhoz, kinyitottam, aztán jött a döbbenet. Az ablakpárkány és a félig leeresztett redőny között (valójában nincs is redőny az ablakokon) mindenhol pókhálók és benne hüvelykujj körömnyi pókocskák.

1-es számú félelem:
(kis koromban megcsípett egy pók, és azóta a hideg is kiráz, ha fél méternél közelebb kell mennem egyhez)

Már nyújtottam a kezem, hogy lesöpröm őket, de nem bírtam megtenni. Arra gondoltam, hogy ha ezek itt vannak, akkor az nem lehet véletlen, így hát egyenlőre hagyjuk is ezt a kis repkedést. Akkor talán nézzünk körül a lakásban, jött a következő gondolat. De itt is volt egy kis probléma. Valahol az ágy közepén, mintha egy erőtérbe ütköztem volna, egy láthatatlan falba amin nem tudtam áthatolni.

Hirtelen újra az ágyamban feküdtem, néztem a mozdíthatatlan kezemet és azon gondolkodtam mi jöhet még.

Mivel nagyon élveztem ezt a kis közjátékot, úgy gondoltam teszek még egy próbát. Becsuktam a szemem újra hasra fordultam és megpróbáltam megint az elszakadást. Most már sokkal nehezebben ment, de azért sikerült. Szép lassan elemelkedtem és elindultam a szobaajtó felé. nem volt semmi akadály. Utólag visszaemlékezve, hiányzott a számítógép asztalom, de egyébként minden a helyén volt. Az ajtó nyitva, gyerekzsivaj, párom 10 évvel fiatalabban, és valami szakállas pasi arca is rémlik, de őt nem tudom hova tenni.

Futott velem szembe 10 éves nagylányom, (most 20 éves), utána őt kergetve a kisebbik és legnagyobb megdöbbenésemre egy harmadik gyermek, aki egy kisfiú volt. (nincs harmadik gyermek) Próbáltam puszit adni a nagyobbiknak, de visszaszaladt a szobába. Utánuk mentem, próbáltam beszélni hozzájuk, de csak nagy sokára sikerült kinyögnöm egy halk köszönést és néhány értelmetlennek tűnő mondatot. Bementem utánuk a szobába, néztem az ágyak elrendezését, a tapétát a falon, és egy repedést a tapétán. Olyan volt, mintha engem csak a gyermekek látnának, én viszont érzékeltem mindent.

A következő pillanatban az ágyon fekve, mosolyogva érzékeltem hogyan mozognak ismét az ujjaim, boldogan vigyorogva néztem a gyertya hullámzó fényjátékát a mennyezeten és csak annyit tudtam kinyögni kiszáradt torokkal, hogy KÖSZÖNÖM… KÖSZÖNÖM… KÖSZÖNÖM…

A kis történetnek ezzel vége is lenne, de hogy kicsit megkavarjam a dolgokat, íme egy kis adalék a múltból.
……………………………………………………………………………………...………..…………………………………………………………………

Látónál egy barátommal
Úgy 10 éve egy barátom megkért bennünket, hogy kísérjük már el egy látóhoz, mert kíváncsi mi is történt vele, előző életében. Igent mondtunk és a párommal elmentünk vele. Mikor odaértünk közöltük, hogy mi csak kísérők vagyunk, nem kérünk a szolgáltatásból. Mégis miután már ott voltunk hozzánk is szólt néhány érdekes mondatot.

-    Hogy-hogy maguk még együtt vannak?
-    Hol van a harmadik gyerek?

Nem értettük a kérdéseit, nem tudtuk honnan veszi ezeket, de igazából nem is foglakoztunk vele.

Jósnőnél egy bársonyszékes premier előadás után
Azt hiszem 5 éve lehetett, hogy hivatalosak voltunk egy premier színházi vígjátékra, ahol egy festőművész barátom kiállítása is része volt műsornak. Az előadás után volt egy kötetlen beszélgetés a művészekkel. A show részeként egy jósnő is szerepet kapott, aki kártyákból olvasta a jövőt. Nekem tulajdonképpen semmi érdekeset nem mondott, csak az anyagi sikerekről beszélt, (amit persze nem vettem komolyan) de a páromnak már sokkal érdekesebb dolgokat mondott.

-    Az elkövetkező egy évben én el fogom őt hagyni,
-    és lesz egy harmadik gyermeke is de nem tőlem.
……………………………………………………………………………………...………..…………………………………………………………………

Érdekes véletlenek vannak nem? ( Véletlenek nincsenek :D )
Az első utazásomnál pont ezek a 10 és 5 évvel ezelőtt megjósolt, mások által előre látott dolgok fogadnak?
Mit láthattak Ők, ami mégsem következett be?
Vagy bekövetkezett csak máshol?
Mit rakhat össze a tudatalattink ilyenkor?
Mi lehet belőle a valóság és mennyi belőle az illúzió?
Érdekes kérdések.

Ami biztos, csodálatos élményben volt részem, minden tökéletes volt, nem féltem, élveztem és ha most majd azt gondoljátok hogy csak egy álom volt, akkor azt kívánom mindenkinek, LEGYEN BENNE RÉSZETEK !
……………………………………………………………………………………...………..…………………………………………………………………

Alvási Paralízis
Ezzel a jelenséggel (tudatállapottal) valószínűleg sokan találkoztak már. Ez még nem asztrálprojekció, de már nem is sima álom. A katalepsziás tudatállapot (alvási paralízis) akkor jön létre, amikor a tudatunk már elszakadt a fizikai testünktõl és rákapcsolódott az étertestre, de még nem nincs teljesen az asztráltestben. Az étertest ilyenkor még nagymértékben kapcsolódik a fizikai testhez, így az irányítás java a fizikai test kezében van. Klinikai pszichológusok ezt az állapotot/jelenséget alvási paralízisnek nevezik, de ez téves meghatározás. Õk ezt az állapotot a REM alvási fázis egy fajtájának gondolják, és szerintük a tudat ilyenkor nem kommunikálhat a külvilággal, nem szerezhet tudomást a körülötte lévõ eseményekrõl illetve dolgokról, esetleg csak hallucinálhat. Amikor az alvási paralízisrõl olvastam, csak mosolyogtam, mivel egy csomó tünetet nem vettek figyelembe.

Ezek a tünetek:

      - belsõ remegés, vibrációk
      - lebegõ érzés, úgy érzed mintha a testeden kívül lennél
      - más entitások érzékelése a szobában vagy a közelben
      - a csukott szemhéjon keresztüli látás képessége

Ebben az állapotban a fizikai test megbénul, mert a tudat  már nem kapcsolódik hozzá. Azért vagyunk képesek átlátni a csukott szemhéjon, mert az étertest segítségével látunk, nem pedig a fizikai szemeinkkel. A fizikai izmaid már nem mûködnek, mert a tudatod már nem küld impulzusokat a fizikai testednek. Mivel az étertest elektromágneses jellemzõkkel bír, ilyenkor képes vagy a rádióhullámokat is befogni, és más síkokról származó entitásokat is meghallani. A másik ismert tünet pedig mint ahogy azt már említettük, a bénultság, ami azért jön létre, mert már nem vagy teljesen rákapcsolódva a fizikai testedre, így nem tudsz sem kiáltani, sem mozogni, sem semmi egyebet tenni, amihez a fizikai testedre is szükség lenne. Olyan ez, mintha lenne elméd (tudatod), de nem lenne tested. Ez elég ijesztõ állapot lehet, mert bár emberek vagy más entitások hangját hallhatod a közeledben, mégsem tudsz megmozdulni. A legtöbben nagyon megrémülnek ilyenkor. A katalepsziás állapot mélysége fokozható mágnesek segítségével, az étertest mágneses természetének köszönhetõen.

A kémiai folyamat, amely elõidézi a katalepsziás tudatállapotot, a REM fázissal kezdõdik. A REM alvási fázist pedig az agyalapból azaz a nyúltagyi hídból kiinduló impulzusok idézik elõ. Ezek a jelek a látótelepbe (thalamus) utaznak, amely aztán az agykéregbe közvetíti õket. A nyúltagyi híd olyan jeleket is kibocsát, amelyek kikapcsolják a gerincoszlopban található neuronokat, és így átmeneti bénulást idéznek elõ a végtagokban. Ez maga a katalepsziás állapot.

Mi történik ha valaki ilyen állapotba kerül? Valószínûleg nagyon megijed, és a félelem meggátolja a továbblépésben. Ezzel a félelemmel mindenképp szembe kell nézni, és le kell gyõzni azt. Ezen a hétvégén például ilyen állapotban ébredtem fel reggel, és éreztem, hogy van valaki a szobámban. Elfojtottam a félelmemet és "üdvözöltem". Ennek köszönhetõen ez a találkozás egy nagyon kellemes élménnyé alakult, ellentétben az ezt megelõzõ  ilyen élményemmel, amikor nagyon meg voltam ijedve. Ebbõl az állapotból megpróbálhatsz projektálni is. Pár nappal ezelõtt szintén ilyen állapotban ébredtem fel, és közöltem magammal, hogy nincs mitõl félnem, azután pedig a harmadik szememre koncentráltam. A testem el is kezdett vibrálni, de nem tudtam kiverni a fejembõl a gondolatot, hogy ilyen állapotban biztos nagyon sebezhetõ vagyok, és ezért pár percen belül abbamaradtak a vibrációk. Nagyon fontos tehát megtanulni irányítani ezt az állapotot és kifejleszteni azt a képességet, hogy kontrollálni tudjuk a tudatunkat ilyen állapotban is. Gyakorolj, és nézz szembe a félelmeiddel, mert ez az egyetlen út a továbbfejlõdéshez.

Szólj hozzá!

Beszélgetések Istennel(részlet)

2010.04.19. 21:29 'GRenTar

Neal Donald Walsch - Beszélgetések Istennel (részlet)

Azért van némi elképzelésem... És másoknak is volna. Egy biztos: nem kívánom az itt és a többi könyvemben kapott információ forrásának feltüntetni magam. Nem érzem magam olyan értékesnek, hogy ennek az igazságnak a hírnöke lehessek. Itt dolgozom ezen a harmadik könyvön, holott már most, a közreadása előtt tudom, hogy tekintettel számtalan elkövetett hibámra, gáttalanul kifejezésre juttatott önzésemre, különféle rendű és rangú vétkeimre, egyszerűen nem vagyok méltó rá, hogy az emberiség számára hirdethessem ezt a csodálatos igazságot. Pedig talán pontosan ez a trilógia legnagyszerűbb üzenete: hogy Isten nem rejtőzik el senkitől, sőt mindenkihez beszél, még a köztünk leghitványabbakhoz is. Mert ha Isten szól hozzám, akkor ugyanúgy szól minden igazságkereső férfi, nő és gyermek szívén át. Ez mindannyiunk reménysége. Istennek senki nem lehet olyan iszonyatos, hogy elhagyja, senki nem lehet olyan jelentéktelen, hogy Isten elforduljon tőle.

Őszintén így hiszed, ahogy leírtad ?
 
Igen.
 
Akkor úgy legyen. És számodra így is lesz. De bizony mondom: értékes vagy. Méltó vagy. Mint mindenki. A méltatlanság az egyik legrosszabb vád. Te a múltra alapozol, amikor az értékedről ítélsz, én viszont a jövőre.
 
A jövő, a jövő, mindig a jövő ! Ott az életed, nem a múltban. A jövőben ! Ott az igazság, nem a múltban !
 
Amit a múltban tettél, eltörpül amellett, amit a jövőben tenni fogsz. A tévelygésed jelentéktelen ahhoz mérten, amit teremteni készülsz.
 
Megbocsátom a bűneidet. Valamennyit. Megbocsátom a félresiklott szenvedélyeidet. Egytől egyig. És kivétel nélkül minden hibás nézetedet, félreértésedet, bántó cselekedetedet, önző döntésedet.
 
Mások talán nem bocsátanak meg neked, én azonban igen. Mások talán nem oldoznak fel a bűneid alól, Én azonban igen. Mások talán nem hagyják, hogy felejts, hogy továbblépj, hogy megújulj, Én azonban igen. Mert tudom, hogy nem az vagy, ami voltál, hanem az vagy, és mindig is az leszel, aki most vagy. Egyetlen perc leforgása alatt szentté válhat a bűnös. Egyetlen másodperc alatt. Egy szempillantás alatt.
 
Az az igazság, hogy nincs is „bűnös", mert senki ellen nem lehet vétkezni - Nekem a legkevésbé. Ezért mondom, hogy „megbocsátok" neked. Azért használom ezt a kifejezést, mert így bizonyosan megérted. Tulajdonképpen nem bocsátok meg neked, és soha nem is fogok semmiért - mert nem kell. Nincs mit megbocsátani. De feloldozhatlak. Meg is teszem. Itt. Most. Ismét. Ahogy annyiszor megtettem a múltban, oly sok tanító tanításán keresztül.
 
És mi miért nem hallgattunk rájuk ? Miért nem hittük el a legnagyobb ígéretedet ? Mert nem hisztek Isten jóságában. De hagyjuk is a jóságomat. Maradjunk inkább az egyszerű logikánál.
 
Azért nincs szükségem arra, hogy megbocsássak neked, mert nem tudsz megbántani, sem ártani nekem, sem elpusztítani. Ezzel szemben meggyőződésed, hogy igenis képes vagy megbántani vagy éppen ártani Nekem. Micsoda illúzió ! Micsoda rögeszme !
 
Nem tudsz bántani Engem, ahogy semmiféle módon nem lehet ártani Nekem. Mert Én vagyok a Sérthetetlen. És akinek nem lehet ártani, az nem tud, és nem is tudna ártani másoknak.
 
Most már érted az igazság logikáját ? Érted, miért nem kárhoztatok senkit, miért nem büntetek, és miért nem áll szándékomban bármit is megtorolni ? Nem szorulok rá, mert Engem soha nem bántottak meg, Nekem soha semmilyen módon nem ártottak. Mert nem lehet.
 
És ugyanez érvényes rád is. És mindenki másra - még ha azt hiszitek is, hogy titeket meg lehet bántani, hogy nektek lehet ártani és el lehet titeket pusztítani. Mert elképzelitek a sérülést, bosszúra vágytok. Mert átélitek a fájdalmat, megtorlásképp másoknak is fájdalmat okoztok. Miféle ítélet szabható ki fájdalom okozásáért ? Csak azért mert (mint képzeled) valaki ártott neked, jogosnak és helyesnek érzed, hogy viszonzásul te is árts neki ? Azt állítod, hogy amit mindenkinek helytelen megtenni egymással, azt te megteheted másokkal, amíg igazolást találsz rá ?
 
Ez őrültség. És nem veszed észre ebben az őrültségben, hogy mindenki, aki fájdalmat okoz másnak, feltételezi magáról, hogy jogosan cselekszik. Aki cselekszik, az minden cselekedetet méltányosnak és igazoltnak tekint, a szándékai és a vágyai alapján.
 
Te úgy ítéled meg, hogy helytelenek a szándékaik és a vágyaik. Ők úgy ítélik, hogy nem. Meglehet, nem értesz egyet a világnézetükkel, a morális és etikai elképzeléseikkel, a vallási tanaikkal és a döntéseikkel, választásaikkal és cselekedeteikkel sem... ők azonban igen, az értékrendjük alapján.
 
Te „helytelennek" nevezed az értékrendjüket. De ki állítja, hogy a te értékrended a „helyes" ? Egyedül te. A te értékrended azért „helyes", mert kijelented róla, hogy az. Valamelyest még ez is elfogadható volna, ha legalább tartanád magad a kijelentéseidhez, te azonban folytonosan váltogatod a nézeteidet a „helyes"-ről és a „helytelen"-ről. Egyénenként és közösségként is ezt teszitek.
 
Amit a társadalmatok alig pár évtizede még „helyesnek" tekintett, azt most „helytelennek" tartja. Amit nem is olyan régen „helytelennek" tartottatok, az mára „helyessé" vált. Ki igazodik el ebben a zűrzavarban ? Hogy ismerheted fel, melyik játékos milyen poszton játszik, ha nem húznak számozott mezt ?
 
És még van merszünk mások fölött ítélkezni ! Van merszünk elítélni embereket, mert nem tudják tartani a lépést örökösen változó nézeteinkkel arról, mit szabad és mit nem ! Hú... nem semmi ! Még ahhoz is képtelenek vagyunk tartan magunkat, amit magunk összeeszkábáltunk helyesről és helytelenről. Nem ez a gond. Nem azzal van a baj, hogy megváltozik a nézetetek „rosszról" és „jóról". Szükségszerűen változnia kell az elképzelésednek, különben nem fejlődnél. A változás a fejlődés alapja.
 
Nem, nem az a baj, hogy másképp gondolkodsz, vagy hogy megváltozott az értékrended. Ott a baj, hogy sokan úgy képzelitek, a jelenlegi értékrendetek a kizárólag helyes, az egyetlen tökéletes értékrend, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Jó néhányan leltek ebben önigazolást. És sokan lettetek képmutatóvá.
 
Ragaszkodj a hitedhez, ha szolgál téged. Fogd erősen. Ne mondj le róla. Mert az elképzeléseid arról, hogy mi „jó", és mi „rossz", az elképzelésed arról, Aki Vagy. De semmi szükséged rá, hogy mások hozzád alkalmazkodva képzeljék el önmagukat. És sose ragadj le a jelenlegi nézeteidnél és szokásaidnál, mert azzal hátráltatod a fejlődés folyamatát.
 
Valójában persze nem is teheted meg - az élet vagy veled, vagy nélküled, de megy tovább. Semmi nem marad ugyanolyan, semmi nem változatlan. Változatlannak maradni egyenlő a mozdulatlansággal. Nem mozogni egyenlő a halállal.
 
Az élet egésze maga a mozgás. Még a kövek is teli vannak mozgással. Minden mozog. Nincs semmi, ami ne lenne mozgásban. A mozgás az, ami miatt semi nem maradhat ugyanolyan. Egyetlen pillanatra sem. Semmi ! Ugyanolyannak maradni az élet törvényei ellen való. Márpedig ebben a küzdelemben mindig az élet nyer.
 
Változz tehát ! Igen, változz ! Változtasd meg a nézeteid „jóról" és „rosszról". Változtasd meg az elképzelésed erről is, arról is. Változtasd meg a rendszereidet, az elveidet, a modelljeidet, az elméleteidet.
 
Hagyd, hogy felébredjenek benned a legmélyebb igazságaid. Ébreszd fel őket te magad, a jóság kedvéért. Ezt szó szerint értsd. Ébreszd fel te magad, a jóság kedvéért. Mert azáltal gyarapodsz, hogy mi az új gondolatod arról, Aki Vagy. Az új gondolat arról, Ami Van előrelendíti a fejlődést. Az új gondolatod arról, hogy Kicsoda, Micsoda, Hol, Mikor, Hogyan és Miért, megoldja a rejtélyeket, tisztázza a cselekményt, befejezi a történetet. És akkor új, nagyobb szabású történetbe kezdesz.
 
Az új gondolat bármiről - ez a legizgalmasabb, ez maga a teremtés, ezáltal testesül meg és válik a legvalóságosabbá a benned lakozó Isten. Nem számít, milyen „jónak" ítéled a dolgokat, lehetnek jobbak is. Nem számít, milyen csodálatosnak tartod a teológiáidat, ideológiáidat, kozmológiáidat, ezek kivétel nélkül lehetnek sokkal csodálatosabbak.
 
Ezért aztán légy nyitott. Légy nyitott ! Ne zárd ki az új igazság lehetőségét, mert megszoktad a régit. Az élet ott kezdődik, ahol a megszokottság véget ér. Ne siess hát megítélni másokat. Igyekezz kerülni az ítélkezést, mert amit „helytelennek" látsz mások cselekedeteiben, azt „helyesnek" tartottad korábban; mások hibái a te múltbéli cselekedeteid; mások választásai és döntései pontosan annyira „bántóak" és „ártalmasak", pontosan annyira „önzők" és „megbocsáthatatlanok", mint amennyire a tieid voltak.
 
Amikor azt mondod, hogy „egyszerűen nem fér a fejembe", hogyan tehette valaki ezt vagy azt, abból csak az derül ki, hogy elfelejtetted, honnan jöttél és hová tartasz, illetve, honnan jött és hová tart a másik.
 
És akik gonosznak tartanak, akik hitványnak és javíthatatlannak minősítenek, bizony mondom azoknak: egyikőtök sem veszett el mindörökre, és nem is veszhet el soha. Mert mindannyian, mindannyian a változás folyamatában vagytok. Mindannyian, mindannyian a fejlődés élményét tapasztaljátok meg.
 
Ahogy Én is.
 
Általad.

Szólj hozzá!

Meditációs kísérlet - 2.

2010.04.19. 20:52 'GRenTar

2009 jan. 25.   21:15

Újabb próba.
 
21:15-kor, egy átpihent vasárnap délután után, úgy gondoltam teszek egy próbát ismét a meditációval. Sem alkohol, sem más tudatmódosító szer befolyása alatt nem voltam és úgy éreztem elég pihent vagyok ahhoz, hogy ne aludjak be a kísérlet alatt. Mondjuk nehéz úgy az ismeretlen felfedezésére indulni, hogy azt sem tudom minek kellene történnie. Sosem tapasztaltam az előre tervezett alkalmak során semmi szokatlant az elalvások előtt, csak a különböző gondolatok és képek váltakozását, villódzását, szóval nem tudom mire is számíthatok. Meglehet hogy azon a tudati szinten, abban a mélységben, ennek is kellene történnie, de mivel nem igazán konzultálok ezekről a dolgokról másokkal, így az eredmény értékelése semmit sem jelent számomra.
 
Ami a testi ellazulások és az elalvás között szokott történni, az szinte természetesnek mondható. A napi megélt események ugráló képei, a filmekből be-be villanó jelenetek, a napi számítógépes játékok élményei, (már ha aznap volt időm rá) és néha egy-egy érdekes kép amit nem tudok hova tenni.
 
Hiszem és Tudom hogy a lelkünk szimbiózisban él testünkkel. Azt is hiszem, hogy a test lélek nélkül, csak egy darab hús, viszont az már kérdéses, hogy a lélek test nélkül minek is nevezhető. A szimbiózis ezen esetben talán nem is a helyén való meghatározás, mert ugyan a Test nem tud meglenni a Lélek nélkül viszont a Lélek nem pusztul el Test nélkül. Sok zagyvaságot összeolvastam az elmúlt hónapokban, de a sorok között olvasva, némi kószaútmutatással, meg lehet találni az igazat.
 
Amit én szeretnék.
 
Kapcsolatba lépni tudati szinten a lelkemmel. Azzal ami ott leg-mélyen, leg-belül azzá tesz aki vagyok. Többen mondják, írják hogy ez lehetséges. Hát én ezzel kísérletezem. Nem tudom hogy helyes –e, nem tudom hogy hova vezet, elérem –e amit szeretnék, de érzem, hogy bajom nem származhat belőle, legfeljebb egy kicsit bekattanok.
 
21:15
 
A délutáni pihengetés, mozizás jót tett. Fáradtság helyett kellemes lazaság érzésével eshettem neki a relaxációnak. A kedvenc zeném ma egy kicsit más hatással volt rám. Szinte 15 perc alatt elzsibbadt minden testrészem, viszont a tudatom teljesen éber volt, sőt lehet hogy egy kicsit szokatlanul is éber. Az agyamban érzett hintázás, az emelkedés, a süllyedés jótékonyan hatott rám, egészemre. De mégis. Valami nem stimmelt. Az eddigi bevált technika, a légzés lelassítása, az erre való folyamatos koncentráció, mintha felzaklatott volna. Nem tudom mennyi idő telhetett el, max. a halkan szóló zeneszámok múlásával mérhettem az időt.
 
A mellkasomon kívül a többi testrészem nem éreztem. Mindenhol a laza zsibbadás, az izmok teljes vezérlés-hiánya. És mégis. A mellkasom egy merő görcs. Nyomasztó érzés, zaklatottság, mintha nem kapnék levegőt. Minden lélegzetvétel nehezemre esett. Szinte légszomjjal küzdöttem, de folytattam tovább. Gondolataimat befelé irányítva, megpróbáltam ellazítani görcsös légzésemet. Minden egyes kilégzés lefelé, befelé vitt…
 
Körülbelül 30-35 perc telhetett el ebben az állapotban, amikor valami megmagyarázhatatlan történ. Mintha valaki a felső ajkamra fújt volna némi levegőt. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor közel hajolnak hozzád, és érzed a másik kilégzésének enyhe simogatását. Éreztem, érzékeltem, felfogtam, de nem értettem. Minden ablak csukva, hisz odakint mínusz van. A macskák miatt a szoba ajtó zárva, légmozgás nem lehetséges. Tudtam, hogy valami történik, csak azt nem hogy mi. Tudtam hogy leértem, elértem valahová, ahol ez lehetséges. Testileg tapasztalni valamit, amiről tudod, hogy ott ahol vagy fizikai képtelenség, mindezt úgy, hogy tudatosan keresed azt amiről nem tudod hogy milyen! Hát egy kicsit elmebetegnek tűnik azt hiszem.
 
Túl esve az első gondolat-örvényeken, figyeltem tovább a történéseket. Azt tudtam, nem én irányítok. Csak szemlélődő vagyok aki sodródik valahol, valamiben, ami ismeretlen. Az idő innentől már nem volt mérhető. Képek villódzása jött, de nem a szokásos. Valami építmény-csoportot láttam. Fehér tejszerű üvegből fél-gömböket, egy óriási területen. Kívülről figyeltem, de csak elmosódott képként rögzült. Egy csillagokkal teli ég-részlet és bevillant, de csak egy pillanatra, majd utána megint az épületek. Nem távolodtam, nem közeledtem, valahonnan messziről figyeltem. A homályos kép elsötétült és fekete lett minden. Valaki bámult rám a sötétből. Valaki vagy valami de csak egy égető szempár, semmi más.
 
Nem álmodom. Fent vagyok, ha akarom megmozdítom valamelyik ujjam, figyelve arra hogy az izmok ne törjék meg a nyugalmat. Újabb fuvallat, kicsit erősebb mint az előző, és vele együtt valami furcsa, nem oda illő hang. Van itt valami mellettem, a jobb oldalamon. Érzem egy pillanatra ugyanazt a kilégzés-szerű levegő áramlást és a zene mellett az érthetetlen suttogás. Csak egy szó, nem ismert nyelven. Nem reagálok, hisz nem tudom mit kéne tennem. Nem félek, csak figyelek. Kinyitom a szemem, hogy bizonyítsam magamnak újra, hogy nem alszom. De semmi. Csak az üres szoba, zajtalan éjszaka. Hát visszatérek előbbi állapotomba, és csak vagyok.
 
A zene bódító, egyre jobban NEM vagyok. A mellkasomról is eltűnt a nyomás, és csak várok a történésekre.
 
Ami ezután történt, az elképzelhetetlen. Írtam előbb hogy nem féltem, hisz végre valami olyasmit tapasztaltam, amit már régóta keresek. Ám az hogy nem félünk, az nem azt jelenti hogy meg sem ijedhetünk.
 
 A zene oumm-ogott a fejemben, szerintem az elalvás felé haladtam. A felső ajkamra jobbról áramló légáramlattal egy-időben, egy (nem tudom mihez hasonlíthatnám a hangot) süvöltő, érthetetlen kiáltás, közvetlenül bele a jobb fülembe. Összerándultam, mint egy áramütött békacomb. A sarkamtól a fejem tetejéig egy merő libabőr lettem egy pillanat alatt. A gerincvelőmben éreztem a hideget, mindenem átjárta, minden részem bizsergett. Azonnal magamhoz tértem, ledobtam az MP-3 lejátszót, és csak néztem bele az üres szobába. A halvány fényben,a bárszekrény üvegén tükröződő székre akasztott pulóver képében kerestem az ismeretlent. De tudtam hogy semmit sem fogok találni. Fáztam, dideregtem, nyakamig húztam a paplant, és járt az agyam. Mi történhetett? Merre járhattam? Ki volt ez és mit akart? Mit nem vettem észre?
 
Lehet hogy az első suttogás, amit nem vettem figyelembe, az is egy közlés volt? Mondani akart valamit, csak nem értettem, és átléptem rajta, és kiáltva próbálta volna a figyelmemet magára vonni? Meglehet.
 
23:45
 
Szinte teljesen felébredtem. Minden álom kiment a szememből. Az ijedtség hatása, a hidegrázás hamar elmúlt. Félelem nélkül próbáltam visszatérni oda, ahonnan kizökkentem, de éreztem, ma már nem fog menni. Aludni próbáltam de a fáradtság teljesen eltűnt, így hát elkezdtem számolni. Ha jól emlékszem olyan 50-ig jutottam… 
 
Székesfehérvár
2009 jan. 26. 12:49
GRenTa®

Szólj hozzá!

Meditációs kísérlet - 1.

2010.04.19. 20:30 'GRenTar

 
2009 jan. 21. 22:15
 
Lefekszem az ágyba, és a megszokott meditációs zenémmel próbálok lenyugodni. Szokás szerint semmi sem történik, már olyan, amit szeretnék. Légzésemre koncentrálva elmélyülök, testem ellazul. Légzésemmel együtt figyelek a zenére, próbálok vele azonosulni, és meditálni. Nem érzem a testrészeimet, nincs súlyom, teljesen nyugodt vagyok. Néha egy kósza gondolat még bevillan, de mindig próbálom szép lassan kitessékelni a fejemből. Általában mielőtt bármit is érzékelhetnék, elalszom. Szerintem most is ez történt.
 
23:15
 
Felriadok. Ránézek az órára, 23:15. Eltelt egy óra ebben az állapotban. Ránézek a számítógép előtt sötétlő székre, és látom a kiscicánkat ott aludni. Megszabadulok az MP-3 lejátszó kötelékétől és lefekszem aludni. Hamar itt lesz a reggel….
 
Álom? Vagy valami más ?
 
Saját lakás.
 
Valami arra késztet, nyissam ki a bejárati ajtót. Kinézek és megdöbbenve látom hogy az ajtón kívül minden ismeretlen. A színek, az ajtók a lépcsőház. Sosem látott környezet. Ijedten csukom be az ajtót, keresem hol is lehetek, de nincs elfogadható magyarázat. Kíváncsiságom mégis legyőzi félelmem, és kilépek az ismeretlen világba. Miután becsukom az ajtót, szinte azonnal eltűnik, hogy valami másnak adja át helyét. Kint rekedtem valahol.
 
A színek lágyak, meleg pasztell színek keverékei. A megszokott lépcsősor helyén. Egy csigalépcső vezet, utat nyitva fel s le, ki tudja hová. Egyenlőre úgy döntök nem próbálkozom vele, körülnézek a szinten.
 
Zenével kevert hangok csendülnek fel hirtelen. Mintha sok-sok ember beszélne egyszerre. Érthetetlen. A zene lágy, kicsit hangosabb a szavaknál, miket nem értek. Mégis, így együtt nem zavaró, inkább nyugtató. A Disszonancia szépsége? Nem tudom.
 
A félelem eltűnt teljesen. Érdeklődve járkálok a folyosón, azon tűnődve, - ki, - mi, bújhat meg az ajtók mögött. Semmi sem hallatszik ki, vagy csak a folyosói hangok elrejtik előlem.
 
A mellettem levő fal hirtelen megmozdul. Hullámozni kezd a felülete, és egy emberi arc emelkedik ki belőle. Nem tudom miért nem félek. Ebben a közegben minden olyan egyértelműnek tűnik. A mozgás folytatódik, az arcot követi a test, a végtagok és lassan teljes emberi alakot ölt ez a valami. Egyre többen vannak. Mintha délibábot látnék, úgy remeg a levegő, ahogy egymás után jelennek meg az alakok a semmiből. Vegyesen, férfiak, nők, gyerekek. A zene és vele együtt a hangok tovább szólnak. Mintha az alakok beszélnének. De nem értem, semmit sem tudok kihámozni belőle. Látom az ajkak mozgását, hallom a hangokat, és mégsem tudom egésszé összerakni. Szinte biztos vagyok benne hogy szellemeket, lelkeket látok. Valamit közölni akarnak velem.
 
Az első alak, aki falból került elém, közeledik és mondani akar valamit. Mozog a szája, de nem tudom kihámozni a rengeteg szövegből a hozzá tartozót. Ő is látja, Ő is érti. Lassan a falhoz érinti fejét, úgy marad, s közben felém fordul. Lágyan int kezével, a falra mutat, és int megint. Lassan megértem. Azt szeretné, hogy én is tegyem a fejem a falhoz. Megteszem minden félelem nélkül. Tudom, érzem, nincs mitől tartanom. A falhoz hajolva, az egyik hang erősebbnek tűnik. Koncentrálok, figyelek de a szavak amiket megértek nem jelentenek semmit. Talán azért mert nem ehhez a világhoz tartozom? Nem tudom. De talán nem is számít. Ha eljön az ideje úgy is mindent megértek.
 
A közjátéknak, ajtónyikorgás vet véget. A folyosó végén, a velem szemben levő ajtó lassan kinyílik. Egy férfi áll ott. Nem ismerem, sosem láttam. Nem szól semmit csak beinvitál a szobába. Visszafordulok a folyosó felé, az új ismerőseim felé, de minden üres. A falak, az ajtók, a színek és a csigalépcső és más semmi. Üres az egész.
 
A Szoba.
 
Bent minden csendes. Középen egy asztal, rajta egy díszes bőrkötésű könyv, mellette gyertyák, egy kés, és egy levágott emberi kézfej. Az egyik ujja hiányzik. Bizarrnak tűnhetne a látvány de mégsem lep meg. Semmilyen ellenérzés nincs bennem. Ez olyan természetes lenne ezen a helyen?
 
A gyertyák lángjának fénykörén kívül, minden homályba vész. Az asztalt három ember üli körül, de nem látom az arcukat, csak a körvonalakat. Senki sem beszél. Nyugalom árad mindenből. A középső alak megmozdul, felemeli a kést és a belevág az amúgy is viseltes kézfejbe. Friss vér csorog az asztalra. Nem csodálkozom.
 
A középső alak feláll, áthajol az asztalon, és megfogja a bal kezemet. Lehúzza az asztalra, s a vérbe mártott ujját végighúzza a középső ujjamon látható seben. Nem is tudtam hogy megsérültem. A seb körül a bőröm mintha pezsegne. Semmit sem érzek sem fájdalmat, sem zsibbadást, semmit. A seb úgy öt másodperc alatt nyomtalanul eltűnik, mintha sosem lett volna. Semmi sem látszik a helyén, csak az egészséges új bőr. A lény, - merthogy most már nem tudom kik ezek – újra a vérbe mártja az ujját, és benyúl a számba. A hiányzó fogam helyét kezdi el dörzsölgetni. Nem tudom mit akar demonstrálni, de hagyom hadd csinálja. Talán a sérült ínyemet gyógyítja, vagy a fogamat akarja visszanöveszteni. Ez sajnos nem derül ki, mert felállok az asztaltól, és megindulok egy a jobb oldalon található, két szobát összekötő ajtó felé. Az ajtó nyílik és belépek a következő szobába…
 
A Másik Szoba.
 
Szinte üres. Egy kis asztal, rajta ugyan az a könyv mint a másik szobában. Az asztal mögött egy lány ül. Őt sem ismerem. Hiába kutatok emlékeim, ismerőseim között, nincs hova tennem. A lány se nem szép, se nem különleges, a ruhája is egyszerű szőttes. Rám néz, de nem csodálkozik. Pillantásában nincs semmi ami arra utalna hogy ne tudná ki vagyok, milyen vagyok. A lány pillantása nyomán magamra tekintek és én viszont megdöbbenek. Egy alsónadrágon kívül nincs rajtam semmi. Testem tiszta zsír, a zsírpárnák rálógnak az alsónadrágra. Nem mondom hogy egy deltás alkat vagyok de ez a kép azért kicsit túlzás. De mint eddig, most sem lepődöm meg. Mindent elfogadok olyannak amilyen. A lány magához int, a könyvet élére állítja, és hagyja kinyílni magától.
 
A könyv középen kinyílik, és a két fehér lapon csak egy főcím látható.
 
A Fátyol Őrei
 
Ez volt az a pont amikor úgy döntöttem, eldöntöm mi is ez. Álom, vagy valóság. Felültem. A mozdulat teljesen egyértelmű volt, egy döntés következménye, amit utána már megbántam. Mikor a fejemet elemeltem a párnáról, éreztem hogy valami visszahúz. Igaz hogy gyengéden, alig érezhetően, de nem akart elengedni. Nem volt ebben erő, inkább csak marasztalás, hogy még nincs vége, maradjak. De a kíváncsiság megint győzött. Tudna akartam ez e a valóság.
 
Újra a szobámban voltam és az egyetlen biztos viszonyítási pontot kerestem, a halvány-zölden világító órát.
 
23:16
 
Tényleg csak egy perc telt volna el? Minden megvan. A szoba, a macska a széken, az óra. Hiába feküdtem vissza, hogy folytassam ahol abba hagytam, semmi sem történt. Reggelig kiütve aludtam. Az élmény oly megrázó volt, hogy gondoltam míg bennem van leírom. Hát ez van.
 
 
Hogy mit is akart ez jelenteni? Ki tudja. Ha az Elfogadásról és a Félelemről szólt akkor szerintem jól vizsgáztam.
 
Részese voltam valaminek, ami meglehet hogy csak egy álom volt. De mi van ha mégsem ?
 
Székesfehérvár
2009 jan. 22.
GRenTa®

Szólj hozzá!